Zakatolás a Vál völgyében: ötéves a Kisvasút

Jubileumot ünnepel, ugyanis éppen öt éve indult útjára először a Vál-völgyi Kisvasút. A Felcsút és Alcsútdoboz határában zakatoló szerelvény ez idő alatt számos programmal várta a családokat.

2016. április 30-án tette meg első útját a Vál-völgyi Kisvasút. Hazánk kétségkívül egyik legszebb keskeny nyomközű vasútja közel hat kilométer hosszúságú pályáján öt éve közlekedik menetrend szerint a Vál völgyében, életre keltve a ’60-as és a ’70-es évek kisvasúti vonalainak világát. Az évtizedek óta a sorsára hagyott, gazzal jócskán benőtt, leromlott állapotú, 760 milliméteres nyomtávolságú pályát felújították, szolgálatba állt a 74 méter hosszúságú szerelvény, avagy a két, sík pályán 50 kilométer per órás sebességre is képes Mk48 sorozatú dízelmozdony, illetve az öt darab Bax sorozatú, jellegzetes olajzöld színű személykocsi, csaknem az eredeti állapotában helyreállítva. Forgalomba helyezésükkel együtt kapott új, ugyancsak a régi vasúti időket idéző külsőt Felcsút egykori, az enyészettől megmentett állomásépülete, amely ma jegypénztárként és vendégházként szolgál – kávézójába a vonat mintegy nyolcvan perces menetidejének állomások közötti 15-20 perces pihenőidejében bármikor betérhetünk egy kis frissítőre.


A Puskás Akadémia és az Alcsúti Arborétum között közlekedő Kisvasút központi megállóhelye, Felcsút vasútállomás ad helyet a vonatok tárolására szolgáló csarnoknak és a karbantartásuk helyszíneként épült műhelynek is. A 2021-es menetrend szerint március 1-jétől április 30-áig hétvégente 10.00 és 15.35 között, május 1-jétől június 11-éig, valamint szeptember 1-jétől október 31-éig hétköznapokon 14.05 és 18.00 között, hétvégente pedig 10.00 és 18.00 között, míg június 12-étől augusztus 31-éig minden nap 10.00 és 18. között jár a vasút szerelvénye, méghozzá kizárólag a természetben. Az egyik végpontja az erdő széli Puskás Akadémia megálló, néhány perces sétára a Pancho Arénától. A Puskás Akadémia-körút során bejárhatjuk a világ egyik legszebb futballkomplexumát, megtekintve a névadó, Puskás Ferenc és az Aranycsapat ereklyéit, amellett, hogy a Puskás Akadémia FC mérkőzéseire is kilátogathatunk. Zakatolásunk során a Váli-víz mellett haladva innen érkezünk meg a központi Felcsút vasútállomásra, ahonnan mesebeli erdőn át visz az út az Alcsúti Arborétum állomásra. Szintén pár perces sétával máris az ország legeredetibb és legrégebbi, negyven hektáros angolparkjában, a legértékesebb élőfagyűjteménnyel rendelkező arborétumban találhatjuk magunkat, amelynek alapját József nádor egykori kastélyának kertje képezi – különjárattal érkezhetünk akár a hóvirágünnepre vagy éppen a szentjánosbogár-rajzásra is. Az arborétum mellett, a Csaplári-erdő fái között búvik meg az Alcsútdobozi Kalandpark is, amelynek ügyességi pályáin akár próbára is tehetjük magunkat.


A Vál-völgyi Kisvasút programjai között rendre a Mikulásvonat és a húsvéti tojáskereső zakatolás a legnépszerűbb. Szent Miklós ünnepén fények díszítik a mozdonyt és a vagonokat, s Felcsút megállóhelyen számos program várja a mikulásozókat. Húsvétkor klasszikus játékkal készülnek a gyerekeknek, akik az összegyűjtött hímesekért cserébe ajándékokra is szert tehetnek. A járványhelyzet miatt az elmúlt évben elmaradtak a Kisvasút programjai, ám amint lehetővé válik, újra útjára indul hazánk egyik legkülönlegesebb szerelvénye, amely mindössze öt „életéve” alatt közel 65 ezer kilométert tett már meg, s programjain több mint 6500 gyermeket nevettetett meg.
 

További cikkek

Kapcsolat

Vál-völgyi Kisvasút

Cím: 8086 Felcsút, Mozdony utca 1.

E-mail: kisvasut@vhidcargo.hu

Webcím: http://www.valvolgyikisvasut.hu

Facebook: https://www.facebook.com/ValvolgyiKisvasut

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, bátran vegye fel velünk a kapcsolatot!

* Írja be szöveggel a két szám összegét!
Útvonal
}